Vissza az intézményekhez
Mocsa - Arany János Általános Iskola
Az Arany János Általános Iskola Diákönkormányzatának munkája
2010. tavaszán lehetőséget kapott az iskola diákönkormányzata, hogy a kistérségi honlapon bemutatkozzon. Ez nagyon sokat jelent a számunkra, hiszen így már az iskolaújságon kívül ez a fórum is segít abban, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek a tanulók munkájába.
A Diákönkormányzat képviselői szabadidős programokat, vetélkedőket szerveznek az iskolába járó diákoknak. A tanév második félévének történéseit vettük most sorba.
Januárban meghirdettük új versenyünket, az „Arany kezek” kézműves versenyt. Alkotásokat kértünk bármely technikával, kivéve rajz és festés. A DÖK képviselői megtekintették a leadott remekműveket. Döntésük szerint három kiemelt alkotást díjaztunk könyvvel, a többi alkotója édességet kapott. A három díjazott között nem állapított meg sorrendet a képviselők csoportja:
- Máté Loretta és Máté Petra közös gyöngyképe,
- Bán Bianka gyönggyel díszített hungarocell tojásai, valamint
- Lukács Kinga fonott kosara lett a három győztes alkotás.
A novemberben meghirdetett háromfordulós Honismereti vetélkedőre 8 csapat jelentkezett, közülük csak 5 adott minden forduló után megoldást. Sajnos a többiek nem voltak elég kitartóak. A verseny eredménye:
- Honfoglaló (5. o.) 1. hely, (Pogrányi Petra, Schmidt Antal, Fieszl Bence, Szíjj Gergely)
- Kisalföld (4. o.) 2. hely, (Soós Panna, Máté Petra, Kántor Kata, Pirityi Kamilla)
- Árpád lányai (5. o.), 3. hely. (Horváth Bernadett, Flaskár Flóra, Leleczi Mónika, Megyeri Kinga)
Végigjátszotta még a versenyt a 8. osztály Mocsa nevű csapata, valamint a 7. osztály Mocsáért nevű csapata.
Januárban, Győrben voltunk, megnéztük az Avatar című 3D-s mozit.
Februárban versenyt hirdetünk csak felsős osztályoknak a farsangi bálra. Feladatuk, hogy csoportos jelmezben mutatkozzanak be. Minden osztályból volt jelentkező csapat. A jelmezek és a bemutatkozások is nagyon jól sikerültek, elnyerték a közönség tetszését.
Március 2-án, Arany János születésnapján, rövid megemlékezést és koszorúzást tartott a DÖK a reggeli sorakozó után. Az iskolarádió szerkesztői életrajzi adatokat mondtak el, Lukács Kinga, 8. osztályos tanuló pedig, „A falu bolondja” című verset olvasta fel. Ezután helyezte el két tanuló a koszorút Arany János emléktáblájánál. / A koszorút Horváthné Bán Bernadett ajánlotta fel a diákönkormányzatnak. Köszönjük ezúton is!/
Az ősszel elmaradt, kerékpártúra, és számháború április 9-én volt. A tervezett cél a „billegi kastély” és környéke. Előzetesen engedélyt kértünk a célterületen lévő kastély tulajdonosától arra, hogy az épületet megnézhessük. Annak ellenére megkaptuk az engedélyt, hogy átépítés folyik az épület egészén. Több mint 30 tanuló vett részt a túrán. Minden kerékpáros fegyelmezetten, szabályosan, és a kísérő pedagógusok utasításainak megfelelően közlekedett az úton. A kastélynál már vártak bennünket. A felügyelő elmondta, hogy ezt a területet egy Balogh nevezetű jószágigazgató kapta az Eszterházyaktól a jó munkája jutalmául. Ő azonban utód nélkül meghalt, ezért a birtok visszaszállt az Eszterházy családra. A kastély homlokzatán ezért kettős címer maradványait láttuk. Megtudtuk, hogy a tulajdonos szállodává alakítja az épületet. Megnéztük a készülő éttermet, a szobákat, valamint lementünk a pincébe, ami így átalakítás nélkül is nagyon szép. Az épület megtekintése után engedélyt kértünk arra, hogy a területen maradhassunk. A környék bejárását követően itt volt aztán a számháború. Mindezek után kicsit elfáradva tekertünk haza. Köszönet a segítségért!
Az év eleje óta tervezett „nagyberuházásunk” megtörtént. A DÖK vásárolt egy digitális fényképezőgépet, hozzá kiegészítő memóriakártyát, valamint a működtetéséhez szükséges akkumulátorokat. Mindez 34000Ft-ba került. A kerékpártúrán már fényképek is készültek. Ezek felkerültek az oldalra, megtekinthetők a Galériában.
A félév során anyagi támogatást nyújtott a diákönkormányzat a Farsangi játszóház lebonyolításához, valamint az Arany János nap megrendezéséhez is.
A diákönkormányzat képviselői rövid műsorral készültek a Pedagógusnap alkalmából. A köszöntésre 2010. június 9-én került sor, melybe a Szülői Szervezet is bekapcsolódott. Nyugdíjas pedagógusainkat képeslappal köszöntöttük.
A képviselők szeptemberben új programot találtak ki, amelyet ők maguk szerveztek. A sportnap konkrét időpontja június 15. Ezen a napon a DÖK által szervezett sportversenyek voltak. Tanáraiktól kértünk segítséget a lebonyolításban. Minden iskolás választhatott a felkínált lehetőségekből, vagy akár mindet ki is próbálhatta. A nap során beválthatók voltak azok a fagyijegyek, melyeket reggel mindenki ajándékba kapott. Egybehangzó vélemények szerint jól szervezett és jó hangulatú programot zártunk délben.
Mindebből látszik, hogy a DÖK képviselői nem tétlenkedtek. A második félévben is voltak vetélkedők, és programok is színesítették a diákok életét. Nagyon szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának a diákélet forgatagába! Ehhez nyújt segítséget az iskolarádió heti rendszerességgel jelentkező adása, amit néhány hétre szüneteltetnünk kellett. Elromlott ugyanis az iskola erősítője. Nem maradtunk tétlenek, kértünk és kaptunk segítséget. Mózes Lajos elvitte, megjavíttatta a hibás gépet, mindezt ajándékba adva az iskolának. Köszönjük gyors, önzetlen segítségét!
A vakáció után újult erővel folytatjuk munkánkat.
Marschall Ferencné
segítő tanár